Élelmiszerek és italok Étrend kiegészítők Személyes higiénia Kiadványok

Terméktapasztalatok


csipkay_miklos_trmkt_150Szerencsésnek mondhatom magam, mert semmilyen megnyilvánuló és rejtett betegségrõl nem tudok és nem is jött elõ. Én 2009 márciusában csatlakoztam a DXN-hez és a Ganoderma kapszulákkal kezdtem a tapasztalatszerzést.
Ami nekem az elsõ pár nap után megmutatkozott, hogy a szokásos 8-9 óra alvás helyett 6-7 óra alatt teljesen kipihenten ébredtem fel.
Napközben sokkal jobb volt a közérzetem és nem volt délutáni „álmossági” mélypont ebéd (evés) után sem.
Aztán késõbb ehhez hozzá jött a Spirulina, meg egy két kávé itt –ott mikor valakivel együtt ittam, hozzá tartozik hogy én 38 éven keresztül egyáltalán nem ittam kávét (kivéve azt az egy kettõt amit oviban meg általános iskolában tejeskávéként belém tukmáltak).
Aztán persze szokták mondani, a hülyeség ellen nincsen orvosság, tehát az ember ezektõl a dolgoktól nem sérthetetlen lesz.
Én is jól megfáztam a felelõtlenségem miatt, de a szokásos min. 1 hetes szenvedés helyet 3 nap alatt túl voltam mindenen teljes mértékben.
Tehát itt is megmutatkozott a test öngyógyító képességének fokozott mértéke a Ganoderma hatására.
A legutóbbi tapasztalatink pedig most nyáron jöttek. A rengeteg szúnyog miatt mi sem úsztuk meg a csípéseket, de a fogkrémmel bekenve ezeket, reggelre komolyan mondom nyoma sem maradt.
Én a fogkrémet már elég rég óta használom, korábban sokat szenvedtem a kis aftáktól a számban, azóta egy se jelentkezett
Pár hónapja volt egy herpeszem, a DXN Ganodermás fogkrémmel kezelve az is 6-7 nap alatt eltûnt
Tegnap volt az utolsó pozitívum, melegszendvicset készítettem és megégettem a kezem. Természetesen azonnal bekentem fogkrémmel. Reggelre ugyan a nyoma még meg volt, de a fájdalomnak, érzékenységnek nyoma sem maradt.

Ami nekem egybõl megtetszet, és amiért azt mondom, hogy a Ganoderma ha nem is a legjobb, de biztosan az elsõ háromban van az az, hogy nem ezer féle hatóanyagot kell fejben tartani és tudni, hogy mi mire jó.
A Ganoderma a testet teljes egészében vizsgálja és kezeli, mint ahogy a DXN is egészében tekinti az emberi szervezetet.

Szép (Egészség), eredményes (Gazdagság) és örömteli (Boldogság) napokat kívánok!
A DXN-nel ez mind lehetséges :)

Csipkay Miklós






neubergerne_marti_150Évek óta szedek vérnyomáscsökkentõt, és mára a gyógyszer adagját felére tudtam csökkenteni.
Naponta fogyasztok kávét, GL, RG  és Cordyceps kapszulát, Cordypinet és ganoderma teát iszok, valamint egy rövid ideje  Morinzhit.
A közérzetem nagyon jó, nincs megfázásos megbetegedés és az energiám a csúcson van. Frissességem vetekszik a fiatalokéval.
( 62 éves vagyok )
Legnagyobb örömömre, 4-5 éve tartó térdfájásom mára a múlté. Tudok térdelni és guggolni, és ezt az unokáim is nagyon díjazzák!M Ezek után már nem is tudnám elképzelni az életemet ezek nélkül a számomra tökéletes termékek nélkül.

Neubergerné.Márti





2010. január eleje óta szedem a Ganodermát. Elõször a GL-t kezdtem el, majd a Cordypine-t, RG-t, kb. egy hete pedig a Cordyceps-et is. Múlt év december közepén a jobb petefészkemben egy rosszindulatú daganatot találtak, amit rögtön megoperáltak. A rosszindulatúság mûtét közben derült ki és ennek megfelelõen áttértek laparascopiáról, laparatomiára, a daganatot eltávolították.

A ganodema hatásának köszönhetõen az állapotom nagyon jó, rengeteg energiám van sportoláshoz és szellemi munkához is! Most napi 3x3 Gl-t,
3x1 RG-t, 2x1 Cordycepst és 1x30 ml Cordypine-t szedek. Úgy tûnik, ez a dózis nagyon jó!

Amióta szedem, a székletem mennyisége és gyakorisága megnõtt, fõleg reggel 6 és 7 között, pihentetõbben alszom éjjel, sõt, az eddig megszokott ízesítésû ételeket kifejezetten sósnak érzem!

Dr. Gresz Veronika





A termékekkel való találkozás egy barátunk révén történt. Õ úgy kommentálta õket, mint a sikeres fogyókúra kiegészítõ eszközeit.
Az interneten utána olvastam a két gombának, és amit ott találtam, nekem mint orvosnak nagyon meggyõzõ volt. Csomó klinikai vizsgálat összefoglalója írt le  nagyon jó tapasztalatokat a használatukkal kapcsolatban. Azon kívül, hogy tájékozódtam, ezután saját magamon tesztelni is kezdtem õket.

Január hetedikén kezdtem szedni különféle ganoderma és cordyceps tartalmú készítményeket.

A következõket tapasztaltam. Hihetetlenül megnõtt az energia szintem. El tudtam mellettük kezdeni és folytatni egy sikeres fogyókúrát, aminek az eredménye hat hét után  -11kg. Közben, hogy ne csak a szubjektív tapasztalataimra legyek hagyatkozva, hanem valami kézzel fogható is legyen, minden hónapban csináltattam egy labor kontrollt is.

Rólam tudni kell, hogy nekem az elmúlt 20 évben sohasem volt normális Gamma-GT /májfunkciós/ és Triglicerid /az egyik fajta vérzsír/ értékem. A Gamma-GT mindig jóval száz fölött, a Triglicerid pedig 6 fölött volt. Az elõbbi esetében 2,5-szerese az utóbbi esetében pedig 3,5-szerese a normálisnak. Ez független volt a táplálkozásomtól és az életvitelemtõl is. Minden évben, már vagy 15 év óta, én a húsvét elõtti negyven napos böjtöt nagyon betartom. Nincs hús, nincs alkohol és a kalóriákat is visszafogom. Mindig szoktam fogyni pár kilót. Mindig csináltatok, legalább a böjt végén laborvizsgálatot. Soha érdemi változást ebben a két értékben nem sikerült elérnem. Most, miután két hónapja szedem a termékeket, havonta ellenõrzöm a labor értékeimet. Az induló Gamma-GT január 7-én 118, a Triglicerid pedig 6,37 volt. A február 5-én levett érték: Gamma-GT 50, tehát elérte a normális felsõ határát, a Triglicerid pedig 5,15-re csökkent. Ez nálam jelentõs javulás, hiszen ehhez hasonlót eddig nem sikerült produkálni. Azonban az igazi meglepetés március 5-én történt, amikor délután megnéztem az eredményeimet, és a Gamma-Gt 39, a Triglicerid 1,82, tehát mindkettõ bekerült a normális zónába.

Õszinte üdvözlettel Dr. Monostori Laci





Sziasztok, mióta a DXN termékeit fogyasztom kapszula+3 az1-ben kávét iszom azóta sokkal jobban alszom és piszkosul jól esik. Már régóta nyughatatlanul aludtam néha 2-3óránként felébredtem, de mióta a DXN termékeket fogyasztom, azóta van ez a pihentetõ alvás, amit a DXN-nek köszönhetek.


Kis-Bak János




Életem elsõ negyven évében csak néhányszor ittam kávét, egyszerûen nem éreztem jól magam tõle... 2009 nyarán egyik barátom megkínált egy ganodermás kávéval, és én udvariasságból elfogadtam.
Ennek az lett a következménye, hogy a kávézás napi szertartássá vált, olyan jólesik meginni a kávémat. Nem repdes a szívem, nem lüktet az agyam, és nagyon finom. Nagyon érdekes, hogy a kávé után szellemileg teljesen felfrissülök, ami azt jelenti, hogy azon túl, hogy élénk vagyok, tisztán tudok gondolkodni, miközben belsõ nyugalmat érzek.

 

Miklós István

 

 




Mivel csak februárban kezdtem ismerkedni a DXN-es termékekkel és azóta vásárolom   azokat, amelyekkel tapasztalatot sikerült   nyernem, eddig egyértelmû, hogy pozitív véleményre jutottam. Elõször a kávékkal kezdtem  (miközben a bolti kávéval is végeztem)  a GL kapszulával, az RG kapszulával, majd sampon szappan, tusfürdõ, cukorkák, teák és most legutóbb a Cordyceps kapszulát szereztem be, s  szándékom van a többi terméket is kipróbálni. Ma már teljesen egyértelmû, hogy a DXN-es termékeket rendszeresen fogyasztom: kávé, tea, 3 féle kapszula, cukorkák és így tovább. Az, hogy együttesen is jóhatással vannak rám, álljon itt bizonyítékként, hogy jóval elõtte zsibbadt két kezem-lábam, ráadásul a lábszáraim napközben egyre jobban megteltek vízzel, egyben akadályozva a mozgásomat, s ezzel egyszerre szedtem a sok-sok gyógyszert, amelyek semmi változást nem hoztak. De pár napja alig zsibbad kezem-lábam, a víz is eltûnt a lábamról, 4 kilót fogytam és sokkal jobban érzem magam, jó közérzetnek örvendhetek.

Maradok tisztelettel: Molnár Laci





Azt mondják, hogy egy terméket csak úgy lehet ajánlani, ha használjuk és megtapasztaljuk. Szerintem mindenkit a kávé csábít el elõször, hát minket is. Két hónapja isszuk párommal a kávét, és azt tapasztaltuk, hogy nem kell már bevennie az esti vérnyomáscsökkentõjét, a koleszterinszintje lényegesen csökkent, és kevesebb alvásra van szüksége. Saját magam tapasztalata pedig az, hogy már nem kell altatót bevennem, ha aludni szeretnék, és a pánikbetegségemre szedett gyógyszeremet a felére tudtam csökkenteni. Elég zaklatott éjszakáim szoktak lenni, de ez mára a múlté. Ez csak a kávé, gondoljunk bele!

 

Paál Erika



17 éves korom óta magas a vérnyomásom. 2007-ig gyógyszer nélkül éltem, de akkoriban már többször is nagyon magasra felszökött a vérnyomásom – fõleg munkahelyen, a sok idegeskedés, kapkodás és stressz közepette. Az évtõl vérnyomáscsökkentõt kellett szednem a belgyógyász orvosom elõírása szerint. A gyógyszer nem volt képes csökkenteni a vérnyomásomat évek alatt sem, de letompította, és meggátolta, hogy kiugróan magasra szökjön a vérnyomásom a napi stressz alatt. Erre jó volt.

2009. október óta szedek két fajta ganoderma gombát, RG és GL kapszulát. Hamar fölvittem a napi adagot 4 – 4-re ezekbõl. A ganoderma mellett spirulina algát is eszek, napi 4 szemet. Szintén ezekkel egy idõben elkezdtem inni a ganodermás kávét úgy, hogy a hagyományos fõzött, meg automatás kávékkal azon nyomban leálltam. A tejívást is megszüntettem, mert a tej savasít.

Fantasztikus volt megtapasztalni mindössze három hét szedés után, hogy teljesen megszûntek a nappali fáradságaim és a nappali álmosságok. Sokkal energikusabb vagyok, jobb a koncentrációm nap közben, és kisebb lett az alvásigényem, mióta ganodermát szedek. Ez volt az elsõ hatás, amit megéreztem.

Folyamatos otthoni felkaros vérnyomás ellenõrzés mellett egy hónap ganoderma szedés után abbahagytam a vérnyomáscsökkentõ gyógyszer szedését, mert az stabil csökkenésnek indult. Régen átlagosan 140/90  150/95-ös értékeket mértem (vérnyomáscsökkentõ gyógyszer szedése mellett), manapság pedig 125/85   135/85 –ös átlag értékeim vannak (2010 január). Idõközben csökkentettem az RG és GL kapszulák mennyiségét, jelenleg 1-1 –et szedek ezekbõl naponta, hogy másnak is jusson a családban. Mivel sok ganodermás kávét iszok, ezért úgy látom, hogy nem indokolt esetemben a napi 4-4 RG és GL kapszula, bár nem volna baj, ha ilyen sokat ennék ezekbõl.

Október óta 15 éves fiamnak is folyamatosan adom az RG GL Spirulina hármast, mert magas vérzsír-szint alakult ki nála az eltelt években az egészségtelen táplálkozás miatt, amit rendbe kell raknunk, mert késõbb nagyon veszélyessé válhat.

Igyekszem minél egészségesebben táplálkozni, mióta ganodermát szedek, mert ezzel elõsegítem, hogy ez a kitûnõ táplálékok (RG GL Spirulina) hatékony munkát tudjanak kifejteni a szervezetemben.

Rákóczi Gábor





2009 májusában értesültem nagyon kedves barátaimtól a soha nem hallott csodálatos gyógynövényrõl a ganoderma gombáról. Mivel már sok csalódás ért az életben elég bizalmatlanul fogadtam. Elõször a kávéval és a Zhi Mochával próbálkoztam és mivel nagyon ízlett az elsõ pillanattól, úgy gondoltam, ha már beregisztrálok is, olcsóbban jutok hozzá, nem beszélve kaptam egy ingyenes honlapot. Éreztem kb. egy hónap elteltével, hogy a kilenc gyógyszer mellett is magas (200/120) vérnyomásom egyre alacsonyabb lesz. Mindehhez hozzátartozik az egész immunháztartásom is felmondta a szolgálatot és júliustól el kezdtem szedni három kapszulát is. (RG, GL és CORDYCEPS) Október elején éreztem, hogy eljött a csoda az életemben. Nagyon jól és egyre jobban éreztem magam. Az egész telet bátran mondhatom úgy éltem át, hogy egy tüsszentésem sem volt. Számomra ez tényleg a világ csodája, nem gyõzõk hálálkodni kiváló nagyszerû szponzoraimnak Ildikónak, Gábornak és Józsinak, hogy segítségükkel ismét a régi, vidám, egészséges, mert ez a legfontosabb, nõ néz vissza a tükörben. Köszönöm, Köszönöm, Köszönöm, DXN, hogy vagy nekem!


Üdvözlettel: Márti (Tóth Béláné)





6 hete ismerkedtem meg a ganodermával. Egészségesnek gondolom magamat, de a termékrõl olvasottak, hallottak meggyõztek arról, hogy annak érdekében, hogy egészséges is maradjak, érdemes elkezdeni a ganoderma szedését. Már az elsõ héten, napi 1 GL és 1 RG kapszula szedésénél éreztem a szervezetem reagálását. Frissebb lettem, egész nap nagyjából ugyanazon a fordulatszámon pörgök, szárnyalnak a gondolataim. Az alvásigényem egyelõre változatlanul magas maradt, de az egész éjszakát egyben, mélyen végigalszom, kevesebbet álmodok és reggel frissen, magamtól ébredek. És ez a kellemes, friss, "szárnyaló" érzés végigkíséri a napjaimat.

Vámos Kati





A DXN-es termékeket kb 3 hete fogyasztom, és ez idõ alatt többet is megkóstoltam: kávékból (Lingzhi Coffe 3 in 1, Cordyceps Coffee), teából 2 félét (Spica, Reishi Gano Tea), és most vásároltam meg a Spirulinát illetve a Nutrizhi-t. Eddigi tapasztalatom nagyon jó a kávéval és a teával is. Fogytam 3 kg-t 3 hét alatt. Most három napja megvásároltam a Nutrizhi-t, amit délután 4 órakor iszom, és nincs vacsora, mert nem leszek éhes tõle. Én már nagyon sokféle gyógyterméket szedtem, de csak akkor mondtam véleményt, ha már volt róla véleményem. És most szeretném megosztani a DXN-es termékekrõl a tapasztalatom. Reggel iszom egy fél csomag Lingzhi 3 in 1 kávét, délután Cordyceps Coffee-t, és háromszor 1 spirulinát, és egész nap 2 liter teát, és mint ahogy fent már említettem délután 4 órakor a Nutrizhi-t iszom. Nekem ez vált be, és így a napi 5-6 feketekávé, ami persze jó erõs volt, teljesen kimarad a napjaimból. Egész nap frissnek érzem magam, nincs gyomorégés, nincs feszültség és stressz, és szépen mennek le a kg-k. Persze azt azért szeretném elmondani, hogy én egészségesnek érzem magam, természetesen azért 49 évesen izületi problémáim vannak, de én azt gondolom, hogy a Ganoderma ezen is segíteni fog. Mióta a szappant használom, azóta nincs szükségem arckrémre, mert nem száraz a bõröm. A fogkrémrõl szintén jó tapasztalatom van. Kívánok mindenkinek egészséget, erõt mint amilyen nekem van.


Baráti üdvözlettel: Wilmekné Maja

 




Litzler Mihály IstvánTalán, van annak vagy 6-7 éve is, hogy a magas vérnyomás leszorítására, helyes értékre terelésére, a háziorvos vérnyomáscsökkentõt írt elõ. Kezdetben, 4 mgr szedése hatásos volt, de nemsokára, az ismételten emelkedõ értéket, csak a 8 mgr-os, volt képes csökkenteni a helyes szintre, minden esetben tehát, 150- 155 Hgmm-rõl. Mintegy 2 évvel ezelõtt, szükségessé vált a 10 mgr-ra való rátérés! Ugye szép kilátás az akkor még csak 61 éves embernek?

 

2008 októberében volt módom elkezdeni a ganoderma kapszulák szedését. Az RG és GL készítményeket, az elsõ héten napi 1-1 a második héttõl 2-2 kapszula, és a napi 3-3 szemet a harmadik héttõl, és ettõl kezdve ennyit szedek. Két hónapos használat után, szépen kezdett a vérnyomás most már talán túlzottan is alacsonyabb lenni! Egy ideig volt ez így, majd belátva, hogy a 100 Hgmm-es érték nagyon is kevés, az orvos csökkentette a patikai szer dózisát, a kezdeti évekkel elõtti 4 mgr/ napra!

 

Csodálatos! Mûködik a készítmény, nagyszerû érzés!

Litzler Mihály István Budapest

 

 

Termékeink

Kiadványok

------------------

DXN Kávészünet
Megrendelhető a DXN Europe időszakosan megjelenő magazinja, DVD melléklettel. Ezen publikáció mindenkinek szól, a DXN népes családjához csatlakozottaknak, és akik csak ezután fognak. A magazin segítséget nyújt az üzletépítéshez, a DXN és termékeinek megismeréséhez. A DVD melléklet hasznos oktatási- és képmellékleteket tartalmaz.
Fogyasztói ár:590 Ft
Törzsvásárlói ár:590 Ft

--------------

Élelmiszerek és italok

------------------

Lingzhi Black Coffee
A DXN Linghzi feketekávé 2 az 1-ben egyedi recept alapján, a legjobb minőségű instant kávéból és ganodermakivonatból készül. A DXN Linghzi feketekávé cukormentes, és azok számára is ajánlott, akik csökkenteni kívánják a szervezetbe bevitt cukor mennyiségét.
A doboz tartalma:20 tasak x 4,5g
Fogyasztói ár:3.360 Ft
Törzsvásárlói ár:2.690 Ft

------------------

Lingzhi Coffee 3 in 1
A DXN Lingzhi kávé 3 az 1-ben a legjobb minőségű kávébabból és 100%-os tisztaságú lingzhi-ből készül, különleges eljárással. Nem tartalmaz mesterséges színezőanyagokat és tartósítószereket. Rendkívül frissítő és egészséges.
A doboz tartalma:20 tasak x 21g
Fogyasztói ár:3.440 Ft
Törzsvásárlói ár:2.750 Ft

------------------

Zhi Mocha
A DXN Zhi Mocha a Linghzi kávé egyik típusa, melyet a kávé azon szerelmeseinek készítettünk, akik a csokoládét is kedvelik. Az aromákban gazdag Zhi Mocha válogatott kávészemekből készült instant kávépor, ganodermakivonat és kakaópor keveréke. A kávéimádók most a túlzottan erős íztől mentesen élvezhetik a Zhi Mocha által nyújtott egyedülálló élményt.
A doboz tartalma:20 tasak x 21g
Fogyasztói ár:4.300 Ft
Törzsvásárlói ár:3.440 Ft

------------------

Cocozhi
A DXN Cocozhi a legjobb kakaóból készül ganodermakivonattal. Fogyasztásra kész italpor formájában kínáljuk, mely csokoládés ízzel kényezteti Önt. A kiváló kakaóaromán kívül a ganoderma fogyasztásából származó előnyöket is élvezheti. Csak öntse egy csésze forró vízbe, keverje meg, és máris élvezheti a frissítő italt, melyet az egész család fogyaszthat!
A doboz tartalma:20 tasak x 32g
Fogyasztói ár:4.300 Ft
Törzsvásárlói ár:3.440 Ft

------------------

Nutrizhi
A DXN büszkén mutat be egy újabb egészséges és tápláló italt Önnek, a DXN NutriZhi-t, egy olyan szója- és malátakeveréket, ami első osztályú szójababból és Ganoderma Mycelium kivonatból készült. Egészségre jótékony hatású tápanyagokban (lecitinben, omega 3-ban, omega 6-ban, kalciumban, vasban, A, C és E vitaminban) gazdag.
Fogyasztói ár:5.455 Ft
Törzsvásárlói ár:4.365 Ft

------------------

Reishi Gano Tea
A DXN Reishi Gano tea nem csak a tea jó tulajdonságaival rendelkezik: rendszeres fogyasztás esetén a kiemelkedő minőségű Reishi Gano por egészségünket is javítja. A DXN Reishi Gano tea nem tartalmaz tartósítószereket, mesterséges színezékeket és ízesítőket. Frissíti a szellemet és a testet, segíti az emésztést és fenntartja az egészséget.
A doboz tartalma:20 tasak x 2g
Fogyasztói ár:3.775 Ft
Törzsvásárlói ár:3.020 Ft

------------------

Spica Tea
A DXN büszkén bemutatja a DXN Spica Teát, mely öt különböző értékes gyógynövény keverékéből áll és a kö vetkező 5 hatást hivatott biztosítani: Csökkenti a testhőmérsékletet; Fellazítja a lerakódott váladékot; Könnyíti az emésztést; Eltávolítja a mérgező anyagokat és nyugtatja a légző rendszert; Karbantartja a májat és annak méregtelenítő funkcióját.
A doboz tartalma:20 tasak x 5g
Fogyasztói ár:3.310 Ft
Törzsvásárlói ár:2.650 Ft

------------------

Cordypine (285ml)
A DXN Cordypine a minőségi cordyceps és az erjesztett ananászlé nagyszerű keveréke. A DXN Cordypine erőteljes hatékonyságú, hiszen az ananászban az erjesztés során termelődött enzimek képesek szinergikusan együttműködni a cordyceps hatóanyagaival, így jobb eredményeket és nagyszerű teljesítményt produkálnak.
A doboz tartalma:285ml
Fogyasztói ár:8.825 Ft
Törzsvásárlói ár:7.060 Ft

------------------

Cordypine (700ml)
A DXN Cordypine a minőségi cordyceps és az erjesztett ananászlé nagyszerű keveréke. A DXN Cordypine erőteljes hatékonyságú, hiszen az ananászban az erjesztés során termelődött enzimek képesek szinergikusan együttműködni a cordyceps hatóanyagaival, így jobb eredményeket és nagyszerű teljesítményt produkálnak.
A doboz tartalma:700ml
Fogyasztói ár:19.540 Ft
Törzsvásárlói ár:15.630 Ft

------------------

Morinzhi
DXN Morinzhi friss Morinda citrifoliából (ismertebb nevén Noni gyümölcsből) készül. Szigorú felügyelet és irányítás mellett dolgozzák fel, hogy 100%-osan tiszta és természetes legyen, és egyben a jótékony tápanyagokat is megtartsa. Élvezze a DXN Morinzhit szeretteivel a jó egészség és a vitalitással teli élet érdekében!
Fogyasztói ár:3.310 Ft
Törzsvásárlói ár:2.650 Ft

------------------

DXN Vinaigrette
A DXN elhozta Önnek a DXN Vinaigrette-t a kínai Fujian tartománybeli Gu Tian megyéből származó ecetet, melyhez Ganoderma kivonatot adtak. Gondosan válogatott ragadós rizsből és Monascusból készül. A keveréket évekig erjesztik egy tradícionális technikával, hogy megőrizzék sajátos ízét és biztosítsák a legjobb minőséget.
Fogyasztói ár:8.590 Ft
Törzsvásárlói ár:6.875 Ft

------------------

Spirulina Cereal
A spirulina széles körben ismert mint kiegyensúlyozott táplálék, a magas rosttartalmú gabonaféléket pedig minden élelmezéstudományi szakértő javasolja. A DXN Spirulina gabonapehely kiváló minőségű gabonából és spirulinaporból készül, így az egyik legjobb, könnyen elérhető tápanyagforrás.
A doboz tartalma:30 tasak x 30g
Fogyasztói ár:8.595 Ft
Törzsvásárlói ár:6.875 Ft

------------------

Zhi Mint Plus
Torokirritáció? Rossz lehelet? A DXN bemutatja az innovatív Zhi Mint Plus-t. Ha bekapunk egyet, azonnal érezhető jeges hűvössége és nyugtató hatása. Nem csak a köhögést szünteti meg, megkönnyebbülést nyújtva a toroknak, hanem fogyasztásával frissnek és magabiztosnak érezhetjük magunkat.
A doboz tartalma:12 tasak x 25g
Fogyasztói ár:6.725 Ft
Törzsvásárlói ár:5.380 Ft

------------------

Zhi Ca
A DXN Zhi Ca Plus aromákban gazdag, kávéval ízesített édesség, melyet olyan fogyasztóknak készítettünk, akik korlátozni szeretnék a szervezetbe bevitt cukor mennyiségét. Kiváló minőségű, válogatott kávészemekből készült, melyet kiegészítettünk a ganodermakivonat jótékony tulajdonságaival. A DXN Zhi Ca Plus kielégíti édesség utáni vágyakozásunkat és energiával tölt fel.
A doboz tartalma:10 tasak x 9,5g
Fogyasztói ár:2.030 Ft
Törzsvásárlói ár:1.625 Ft

--------------

Étrend-kiegészítők

------------------

RG 360 kapszula
A Reishi Gano (RG) egy gombakivonat (Ganoderma lucidum), amely poliszacharidokat, adenozint, triterpenoidokat és proteineket tartalmaz. A felhasznált Ganoderma lucidumot 90 napos vörös gombából nyerik. A Reishi Gano (RG) naponta történő fogyasztása hozzájárul az általános jó közérzet fenntartásához.
A doboz tartalma:360 kapszula x 270mg
Fogyasztói ár:28.905 Ft
Törzsvásárlói ár:23.125 Ft

------------------

RG 90 kapszula
A Reishi Gano (RG) egy gombakivonat (Ganoderma lucidum), amely poliszacharidokat, adenozint, triterpenoidokat és proteineket tartalmaz. A felhasznált Ganoderma lucidumot 90 napos vörös gombából nyerik. A Reishi Gano (RG) naponta történő fogyasztása hozzájárul az általános jó közérzet fenntartásához.
A doboz tartalma:90 kapszula x 270mg
Fogyasztói ár:8.440 Ft
Törzsvásárlói ár:6.750 Ft

------------------

RG 30 kapszula
A Reishi Gano (RG) egy gombakivonat (Ganoderma lucidum), amely poliszacharidokat, adenozint, triterpenoidokat és proteineket tartalmaz. A felhasznált Ganoderma lucidumot 90 napos vörös gombából nyerik. A Reishi Gano (RG) naponta történő fogyasztása hozzájárul az általános jó közérzet fenntartásához.
A doboz tartalma:30 kapszula x 270mg
Fogyasztói ár:3.005 Ft
Törzsvásárlói ár:2.405 Ft

------------------

GL 360 kapszula
A Ganocelium (GL) Ganoderma lucidumot tartalmaz. Abban különbözik a Reishi Gano-tól (RG), hogy a felhasznált Ganoderma lucidumot 18 napos micéliumból nyerik. A micélium gazdag poliszacharidokban, szerves germániumban, vitaminokban és ásványi anyagokban. Kitűnő hatással van az általános jó közérzet javítására.
A doboz tartalma:360 kapszula x 450mg
Fogyasztói ár:28.905 Ft
Törzsvásárlói ár:23.125 Ft

------------------

GL 90 kapszula
A Ganocelium (GL) Ganoderma lucidumot tartalmaz. Abban különbözik a Reishi Gano-tól (RG), hogy a felhasznált Ganoderma lucidumot 18 napos micéliumból nyerik. A micélium gazdag poliszacharidokban, szerves germániumban, vitaminokban és ásványi anyagokban. Kitűnő hatással van az általános jó közérzet javítására.
A doboz tartalma:90 kapszula x 450mg
Fogyasztói ár:8.440 Ft
Törzsvásárlói ár:6.750 Ft

------------------

GL 30 kapszula
A Ganocelium (GL) Ganoderma lucidumot tartalmaz. Abban különbözik a Reishi Gano-tól (RG), hogy a felhasznált Ganoderma lucidumot 18 napos micéliumból nyerik. A micélium gazdag poliszacharidokban, szerves germániumban, vitaminokban és ásványi anyagokban. Kitűnő hatással van az általános jó közérzet javítására.
A doboz tartalma:30 kapszula x 450mg
Fogyasztói ár:3.005 Ft
Törzsvásárlói ár:2.405 Ft

------------------

Cordyceps kapszula
A DXN Cordyceps kapszula 100%-ban tartalmaz Cordyceps sinensis-t. Bőségesen tartalmaz tápanyagokat és olyan bioaktív vegyületeket, mint a cordycepicsav, a cordycepin, az aminosav, a glutaminsav, poliszacharidok, B12-vitamin stb. A DXN Cordyceps kapszula értékes étrend-kiegészítő, mely elősegíti a szervezet állóképességének és ellenálló képességének erősödését.
A doboz tartalma:60 kapszula x 450mg
Fogyasztói ár:10.550 Ft
Törzsvásárlói ár:8.440 Ft

------------------

RG por
Az RG-por a szedést illetően rugalmasságot biztosít, könnyen oldódik fel és könnyen emészthető. Ivóvízben elkeverve, vagy akár kedvenc levesünkbe vagy ivólevünkbe szórva is fogyasztható. Az RG elősegíti a felborult szervezeti egyensúly helyreállítását. Napi szedése hozzájárul az általános jó közérzet kialakulásához, fenntartásához.
Fogyasztói ár:4.335 Ft
Törzsvásárlói ár:3.470 Ft

------------------

GL por
A por alak elősegíti a gyorsabb felszívódást a testben. Ivóvízben elkeverve, vagy akár kedvenc levesünkbe, ivólevünkbe szórva is fogyasztható. A GL segít a test általános működésének javításában. Napi szedése biztosítja a teljes vitamin és ásványi anyag bevitelt és méregteleníti a testet.
Fogyasztói ár:4.335 Ft
Törzsvásárlói ár:3.470 Ft

------------------

DXN Oroszlánsörény tabletta
Az oroszlánsörény gomba rendkívül tápláló és értékes növény, melyet Kínában és Japánban sok száz éve ismernek. Szinte az összes fontos aminosavat tartalmazza, emellett tápanyagokban, ásványi anyagokban, poliszacharidokban, adenozinban, hericenonokban, erinacinekben és fehérjében gazdag. Segít az egészség fenntartásában. Az oroszlánsörény gomba tabletta megerősíti az emésztőrendszert.
Fogyasztói ár:6.660 Ft
Törzsvásárlói ár:5.330 Ft

------------------

DXN Reishi Mushroom por
A DXN Reishi Mushroom por egy olyan kiváló minőségű étrend-kiegészítő, amelyet a DXN mélyreható kutatások után kezdett gyártani. A DXN gomba kivonat egy új formában is bevezetésre került - Reishi Mushroom por. Hosszú távú fogyasztása esetén testünkből a méreganyagok távoznak, és ebből következően általános egészségünk is javul.
Fogyasztói ár:4.680 Ft
Törzsvásárlói ár:3.745 Ft

------------------

Spirulina tabletta
A spirulina egyfajta kék-zöld alga, mely gazdag proteinben, béta-karotinban, klorofillban, antioxidánsokban, ásványi anyagokban és más olyan tápanyagokban, melyekre szervezetünknek szüksége van. Továbbá az egyik legismertebb lúgos táplálék, mely segít abban, hogy a gyenge, savas szervezet egészséges, lúgos állapotúvá váljon.
A doboz tartalma:120 tabletta x 250mg
Fogyasztói ár:3.595 Ft
Törzsvásárlói ár:2.875 Ft

------------------

DXN Spirulina tabletta
A spirulina egyfajta kék-zöld alga, mely gazdag proteinben, béta-karotinban, klorofillban, antioxidánsokban, ásványi anyagokban és más olyan tápanyagokban, melyekre szervezetünknek szüksége van. Továbbá az egyik legismertebb lúgos táplálék, mely segít abban, hogy a gyenge, savas szervezet egészséges, lúgos állapotúvá váljon.
A doboz tartalma:500 tabletta x 250mg
Fogyasztói ár:13.601 Ft
Törzsvásárlói ár:10.881 Ft

--------------

Személyes higiénia

------------------

Ganozhi fogkrém
A DXN Ganozhi fogkrém nem tartalmaz szacharint és színezőanyagokat, csak jó minőségű ganodermakivonatot, Sodium Alginate-ot, mentolt és borsmenta olajat. Hatékonyan tisztítja a fogakat, kellemes ízt hagy a szánkban. A fogaink egészségesebbek és csillogóbbak lesznek.
A doboz tartalma:150g
Fogyasztói ár:1.800 Ft
Törzsvásárlói ár:1.440 Ft

------------------

Ganozhi Sampon
A semleges pH-értékű DXN Ganozhi sampon minden hajtípusra alkalmazható. A ganodermakivonattal és B5-vitaminnal dúsított, kímélő hatású DXN Ganozhi sampon használatától a haja egészségesebb, selymesebb és csillogóbb lesz.
A doboz tartalma:250ml
Fogyasztói ár:2.890 Ft
Törzsvásárlói ár:2.310 Ft

------------------

DXN Ganozhi tusfürdő
A Ganoderma kivonattal dúsított DXN Ganozhi tusfürdő gyengéden tisztítja bőrét, anélkül, hogy kivonná bőrből a természetes zsírokat. Így bőre puha és sima tapintású marad.
A doboz tartalma:250 ml
Fogyasztói ár:2.890 Ft
Törzsvásárlói ár:2.310 Ft

------------------

Ganozhi Szappan
A különleges kialakítású Ganozhi szappant ganodermakivonat és pálmaolaj gazdagítja. Gyengéden tisztítja a bőrt, miközben - bőrkímélő módon - megőrzi a benne található természetes olajokat. Az E-vitaminban és antioxidánsokban gazdag pálmaolaj használata revitalizálja a bőrt és késlelteti az öregedési folyamatokat. A Ganozhi szappan használatával simább tapintású lesz a bőre.
A doboz tartalma:2 db x 80g
Fogyasztói ár:1.800 Ft
Törzsvásárlói ár:1.440 Ft

 

DXN ganoderma termékek webáruháza
Az oldalon található képek, szövegek, hanganyagok további felhasználása kizárólag az oldal tulajdonosának írásos engedélyével lehetséges.